
DEAC Férfi kézilabda csapat

Bemutatkozás
DEAC – Kézilabda szakosztály
2005-ben alakult a D-Medikus SE, amely a Debreceni Egyetem orvostanhallgatóiból állt. Akkor épült be a DEAC szakosztályai közé, miután az együttes feljutott NB2-es osztályba. 2011-ben kézilabda edzői és játékosi múlttal rendelkező Medgyessy Sándor lett került az edzői posztra. Az új szellemiséggel és kellő profizmussal támogatva az együttes újra feljutott az NB2-es osztályba. Ekkor érkezett Bíró Imre Világbajnoki Ezüstérmes a szakmai igazgató szerepkörbe. 2012-ben kezdődött el az épitkezés, amely során már általános iskolai csapatokkal is rendelkezett a DEAC Kézilabda Szakosztálya.
“Célunk egy olyan erős utánpótlásbázis felépítése, ahol a fiatalok általános iskolás kortól a középiskolán keresztül az egyetem elvégzésével és akár azon túl is folyamatosan tanulni és sportolni tudjanak sportösztöndíjas támogatás segítségével.”
2016-ban jutott fel a csapat a másodosztályban, ahol egy szezon kivételével végig szerepeltek. Jelenleg is a DEAC-hoz tartozik a szakosztály, amely az ország legnagyobb egyetemi klubja, több mint 20 szakosztállyal.
A csapatnál több mint 150 igazolt sportoló edz és versenyez 13 korosztályban.
Szakmai igazgató/Vezető edző: Bíró Imre
Másodedző: Szabó Csaba
Kapusedző: Medgyessy Sándor
Technikai vezető: Mórucz Ádám
DEAC korai együttműködés a Team Flow rendszer kutatás-fejlesztés szakaszában:
Bíró Imre – vakvédés kísérlet